2009. december 23., szerda

Santa's Slay / Mennyből az ördög (2005)

Karácsony alkalmából egy kedves kis karácsonyi filmről írok most pár sort :) (Egyébként ezen a magyar címen is jót röhögtem, annyira szar... az eredeti címhez nincs köze, se a történethez, nem értem hogyan lett ez...) David Steiman egyetlen irománya s rendezése, elkészülte óta nem foglalkozik filmekkel. Na, de hogy mi is ez... ? Egy jóféle horror-komédia, amiben a télapó gyilkolja halomra az embereket. A figurát Bill Goldberg pankrátor alakítja, a többi szereplőt pedig különböző tévésorozatokból szedték össze, egyik sem igazán ismert. A kezdő jelenetben ugyan feltűnik Chris Kattan (talán leginkább a Diszkópatkányokból lehet ismerős) és James Caan, de csak pár percig húzzák...
A film ugyanis úgy kezdődik, hogy egy tipikus amerikai családot láthatunk, amint körbeülnek egy nagy étkezőasztalt, s miközben várják az ünnepi pulyka felvágását, egymást szapulják. Ám csakhamar korom kezd potyogni a kandallóból, ami után megérkezik maga a télapó is. Arca ijesztő vicsorba torzult, ami már alapból meglepő, de ha hozzávesszük azt is, hogy a kandallót nemes egyszerűséggel szétütötte, nem csoda, hogy a család megrémült. Meg is indult a lemorzsolódás, a télapó igencsak válogatott halálnemeket osztogatott sorban szét közöttük... Majd végre a frappáns főcím és megismerhetjük a többi szereplőt, egy tinipárt és egy őrült nagyapót. Hogy a dolgokat ne lőjem le, csak zanzásan osztom meg a továbbiakat. Kapunk egy mitológiai sztorit, hogy a télapó miért is gyilkolászik, s hogy miért csak most tett így. Az emberek eközben tömegesen hullanak és hát persze hogy a két fiatalon a sor, hogy megállítsák a pirosruhás gyilkológépet... (ezt sikerült jó röviden összecsapnom :))
A történet elég klisésre sikeredett, de a sok poén nagyjából feledteti, na meg elég rövid is lett. Már a nyitójelenet úgy földhöz vágja az embert a hatásos belépővel és az ötletes kivégzésekkel, hogy azután szinte végig vigyorogva nézi. A télapó messzi múltba nyúló története is hatalmas, mint ahogy maga a figura is. Bill Goldberg remekel, bár csak vicsorognia kell, de legalább az jól megy neki. A zene végig karácsonyi töltetű, igazán frappánsan lett válogatva. Jópár meglepő dolgot is tartalmaz, szinte nincs is jobb választás karácsonyra, hacsak nem valami romantikus dologra vágyik az ember.
7/10

2009. december 16., szerda

Queens of Langkasuka / Óceánok úrnői(2008)

Megint csak egy thaiföldi film következik, amiben szintén szerepel Dan Chupong, de ezúttal nem főszereplő, "csak" egy tábornokot játszik. A főszereplő ugyanis Ananda Everingham, akit a Ploy kapcsán már említettem. No, de térjünk rá a sztorira, ami igencsak mesebeli, s így talán elnézőbbeknek is kéne lenni, már amennyire lehet. Azaz csak egy kicsit :)
Létezik egy Langkasuka nevű királyság (királynőség :)) egy szigeten, csodás gazdagsággal. Ezt a birodalmat szeretné elfoglalni egy kalózvezér, de a hatalmas védőfal komoly gondot jelent számára. Találnia kell valakit, aki képes különlegesen erős ágyút csinálni, hogy győzhessen. A birodalmon belül is hasonló a helyzet, ott is ágyúkra van szükség a kalózok visszaverésére. Így jutunk el egy másik szigetre, egy kis faluba, ahol Paree (Ananda Everingham) is él. Vele kapcsolatban kerülnek elő a történet igazi mitikus elemei, ugyanis létezik egy különleges képesség, amit Dolumnak neveznek. Nos, csak nagyvonalakban annyit erről, hogy képesek irányítani a halakat, lökéshullámokat kibocsájtani és ennek is van jó és sötét oldala, kicsit a Star Wars Erőjéhez hasonlatosan. Hogy a fordulatokat ne lőjem le, csak annyit árulok el, hogy mindkét oldal ugyanazt az ágyúkészítőt szeretné maga mellett tudni, aki szintén abban a kis faluban van. Ennek köszönhetően és persze annak, hogy többekközt a királynő húgát sikerült foglyul ejteni, többször is kisebb összecsapást vívnak Langkasuka katonái a kalózokkal. Persze Paree is belekeveredik, hogy különleges akciókat is láthassunk. Végül aztán eljutunk a mindent eldöntő vízi háborúhoz...
Nos, a történet néhol kicsit kapkodva halad, nem lett teljesen kidolgozva minden és mivel elég mesebeli az egész, lehetne pár dolgon fintorogni. A színészek se alakítanak nagyot, de hát a karakterük ezt nem is engedi, le lettek egyszerűsítve meg persze nem is voltak kevesen, hogy jobban bemutathassák őket. Viszont a látvány az pazar volt, a díszletek, a kosztümök és az akciók is. Ezekhez párosult még a kitűnő zene, hogy a hangulat is megfelelő legyen. Dan Chupong itt is bemutatott azért pár kicsavart figurát, de egyébként főleg kardokkal és lőfegyverekkel küzdöttek. Az animációs technika is teljesen rendben volt, sőt... gyönyörű volt, a vízből kiemelkedő bálna látványa például nagyon nem egyszerű. Egész mozgalmas is lett, jól kitöltötték azt a közel két órás játékidőt, a végső csata pedig igazán pazarul sikerült. Kár a sztori összeszedetlenségéért...
6/10

2009. december 14., hétfő

Born to Fight / Született harcosok (2004)

Ismét egy thaiföldi akciófilm, a már régebben a blogra kerülő Dynamite Warrior főszereplőjével, Dan chupong-gal. A rendezői széket az a Panna Rittikrai foglalta el, aki azóta már az Ong Bak 2-őt is dirigálta. A többi fontosabb szerepet pedig különböző sportokban jeleskedő atléták játszották, hozzáadva a küzdelmekhez mind-mind a maga sportágára jellemző dolgokat. A történet persze itt is, mint a hasonló filmeknél, csak sokadlagos, a lényeg a látványos akciókon van. Ezeknél a thai műveknél meg azzal aztán nincs probléma :) Ja, igen ez egyébként egy remake...
A sztori egy rajtaütéssel indul egy drogbáró raktárában, amiből egy jó kis kamionos autósüldözés kerekedik. A fiatal rendőr, Deaw (Dan Chupong) ennek végén elveszti szeretett hadnagyát, ami mélyen megérinti őt. Hogy kiengedje a gőzt, csatlakozik húgához, aki egy csapat atlétával elutazik egy lepukkant kis faluba segélycsomagokat osztogatni. Az idilli képbe azonban gyorsan belerondít egy gerillacsapat, kiknek az a szándékuk, hogy a Deaw által elkapott tábornokot újra maguk közt tudhassák. A túszok egy részét élő tévéadásban szitává is lövik, bizonyítva elszántságukat. Eközben Deaw előtt fény derül arra is, hogy nem csupán ennyiről van szó, a falut ugyanis aláaknázták és egy nukleáris rakétával célba vették Bangkokot. Felhergeli hát az elkeseredett túszokat, hogy minden mindegy alapon próbálják megmenteni szeretett hazájukat. Innentől pedig közel fél óra tömény akcióáradat indul...
Ezek az akciók pedig nem kicsit durvák :) S nem csak verekedés van, rengeteg lövöldözéssel telített, amik néhol igencsak véres jeleneteket eredményeztek. Hogy csak egyet említsek, egy vállról indíthatóssal szednek le egy embert, amit mutatnak is ahogyan fröccsen szerteszét. A bunyókban viszont néha már kicsit nevetségesbe hajló részek is voltak, főleg a wicker ball-os pali akcióinál. De egyébként nem szívesen bántom, ötletes volt, jó zenei betétekkel és erős hazafias felhanggal. Egy pillanatra sem ül le, végig magas fordulatszámon pörög, tökéletes szórakozás. Külön jó pont még a stáblista mellett mutatott forgatási videók, hogy egy-egy komolyabb akciót hogyan oldottak meg és milyen sérülésekkel jártak.
7/10

2009. december 3., csütörtök

Turkish Star Wars (1982)

Megemlékezem már erről a török rettenetről is. Ez a film egyébként nem a Star Wars másolata, hanem csak egy sci-fi kalandfilm, amibe kölcsönöztek jó pár jelenetet a neves elődből. Tették ezt persze mindezt annyira szarul, hogy az valami eszméletlen… teljesen kusza :)
A sztori pedig a következő: az emberek az űrkorszakba léptek és hadban állnak egy másik bolygóval. Ez az ellenséges bolygó pedig nem más, mint… mindenki jól kapaszkodjon meg… egy az atomháború alatt kiszakadt darabja a Földnek. Az itt élő halhatatlan Varázsló akarja leigázni a világot hatalmas lézerfegyverének segítségével. De az a gondja, hogy a Földet egy különös mező védi, ami az emberi agyból nyeri erejét. Kell neki tehát egy emberi agy, hogy azzal kombinálja a fegyvert és sikerüljön elpusztítania végre. Egy összecsapás alatt aztán sikerül neki két török harcost a bolygójára édesgetni (vagyis valami vonósugárfélével leszedte a gépeiket). Ők Ali (Aytekin Akkaya) és Murat (Cüneyt Arkin). A két jóbarátot pedig némi bonyodalom után el is kapják, de jóféle török kung fujukkal meglépnek. Az ott élő nép pedig segít nekik elbújni, mert úgy tartják, hogy csak egy emberi lény tudja használni az ősi kardot ( és valami agyat, amit mellette őriznek), amivel le lehet győzni a Varázslót. Az meg senkit ne zavarjon, hogy ők is emberek és különben is, minek készítenének egy bolygó lakói másik fajnak fegyvert… Szóval, Ali és Murat gyorsan elmennek edzőtáborba, ami annyiból áll, hogy püfölik a köveket és súlyzóznak velük, mert ugye pár óra edzés az már marhasokat számít a harc előtt :) Ezután jön a fondorlatos csel, ami kicsit már élményromboló lehet, bár nem tudom, hogy ekkora moslékot lehet e ilyesmivel elrontani... :) Szóval, a csel, hogy Ali fogságba esik, miközben Murat elsétál a mitikus kardért, ami pedig förtelmesen néz ki, tulajdonképpen semmire se lehetne használni, de jó az neki. A kard és az agy birtokában pedig megtámadja a Varázslót és seregét. Szépen arat is köztük, kiszabadítja Alit, aki a kínzásoknak köszönhetően meghülyül és elveszi Murattól a kardot, hogy ő küzdjön meg a Varázslóval. De az túl erős ellenfélnek bizonyul és megszerzi az agyat, amivel már elpusztíthatja a Földet, a két barát pedig elmenekül. Sajnos azonban Ali belehal a sérüléseibe, amitől jóbarátja végtelen haragra gerjed. A csodakardot tűzbe téve és azáltal megolvasztva készít csodacipőt és csodakesztyűt… egetrengető baromság ugyan, de hatalmas jelenet :) ezekkel aztán újra szembeszáll a túlerővel és hatalmas mészárlást rendez a plüssruhába öltözött idegen lények közt. Majd végül sikeresen legyőzi a Varázslót is megmentve a világot.
Fantasztikusan összehozták a dolgokat, mint ahogy a teljes művet. Annyira pocsék minden pillanata, hogy az már hihetetlen. Javarészt verekedésekből áll az egész, de a komolyabb összecsapásoknál csak annyi van, hogy ugrálnak ide-oda… nem kicsit nevetséges. A zenéjének egyébként kölcsönvették az Indiana Jones főtémáját és emellett még a Flash Gordon muzsikája is hallható néha. A főszereplő nevét meg lehetne ám jegyezni, Cüneyt Arkin ugyanis sok hasonló minőségű filmben szerepelt és amellett, hogy ezek minden részlete szar, nagyon szórakoztató. Ezt sem részletezem tovább, pedig rengeteg mindet lehetne emlegetni,de legyen elég annyi, hogy egyszerűen annyira rossz, hogy az már nagyon is jó. Nézze meg aki csak teheti :)
1/10

2009. november 30., hétfő

Ploy (2007)

Thaiföld egyik legnagyszerűbb rendezőjének (persze ott nem nehéz a legjobbnak lenni, hisz nem egy nagy filmgyáros hely az :)) egyik filmjét kerítettem sorra. Pen-Ek Ratanaruang olyan remekművek után, mint a 6ixtynin9, a Last Life in the Universe és az Invisible Waves, készítette el eme művét. A főszereplő Pornwut Sarasin és a címszereplő Apinya Sakuljaroensuk is ebben mutatkozott be először a filmvásznon. A bárpultost alakító Ananda Everingham viszont ismerős lehet az egyik legjobb kísértethistóriás filmből (is), a Shutter-ben ő játszotta a fotóst. No, és előszóban még annyit, hogy hasonlóan az előző posztban írt filmhez, ez is lassú lefolyású.
Egy házaspár, Wit és Daeng már hosszú évek óta Amerikában él, s most egy temetés miatt térnek vissza Bangkokba. Egy előkelő szállodába pihennek meg, ahol szinte az egész történet zajlik. Wit a a bárpultnál ücsörög, ahol találkozik egy fiatal lánnyal. Ő Ploy, aki a fél 11-re érkező anyját várja, s mivel kora hajnal van még Wit felhívja a szobájukba, hogy pihenjen le addig. Ennek az ötletnek a neje viszont nem örül, szeretné, h a lány minél hamarabb eltűnne onnan. Az egymástól elhidegült pár között gyökeret ver a féltékenység és a bizalmatlanság. Mindeközben egy másik szobában a bárpultos egy takarítónővel szeretkezik, éles kontrasztot állítva a megromlott házassággal. De a történet tartogat még igencsak meglepő dolgokat is...
Magával ragadó alkotás, szinte végig szól valami lágy lassú háttérzene, ami kiválóan hozzásegít, hogy az egész film hangulata megfogja a nézőt. Bár egy lassú mű, mégis teljesen leszögezi az embert és feszülten figyel minden egyes képkockát, ahogy a történet lágyan gördül előre. A szereplők remekül teljesítettek, kiváltképp a két nő, s mellettük a környezet kiemelendő még. A teljes alkotás, olyan mint valami költemény, művészi és zseniális. Minden ízében pazar film a szerelemről...
10/10

2009. november 29., vasárnap

What time is it there? / És ott hány óra van? (2001)

A malajziai születésű tajvani filmrendező, Ming-liang Tsai egyik romantikus drámájáról lesz most röviden szó. A nagyvárosi elidegenedésről szól, a boldogság keserű kereséséről, a kiszolgáltatottságról. Nem egy habkönnyű film, s aki ódzkodik a lassú daraboktól, az ezzel inkább ne próbálkozzon.
Két fiatal történetét mutatja be, a fiú egy táskából árul órákat Tajpej utcáin, a lány pedig éppen Párizsba készül. Kettejüket csak annyi köti össze, hogy a lány ráveszi a fiút, azt az órát adja el neki, amit ő maga visel. Ezután már egy fél világ választja el őket egymástól, mégis valami különleges kapcsolat van köztük. A fiú ezután minden órát a párizsi időre állít, legyen az bárhol is. S miközben otthonában anyja kezd becsavarodni, ő belemerül a francia filmekbe. Láthatjuk ahogy az egyik régi nagy klasszikust, a Négyszáz csapást nézi, aminek az azóta megöregedett főszereplőjével találkozik össze a lány az egyik párizsi temetőben. Mindkettejük elkeseredetten keresi a boldogságot, amit a szexben vélnek megtalálni, de sikertelenül...
A csaknem két órás játékidő sok ürességgel van tele, ami rendkívül lassúvá teszi az egészet. Persze csodás képek töltik ki ezeket az időket, így az ember bele tud merülni. A két főszereplő is remek választás volt, csak a nőről igen kevés derült ki. Elárulhatták volna, hogy mégis miért ment Párizsba, s mit is csinál ott... Ezen kívül azonban negatív pontja nincs. Letisztult, kicsit lehangoló, remekül megkomponált, különleges dráma. Igazi csemege lehet mindenkinek, aki nem csak a pörgő filmekért van oda.
8/10

2009. november 6., péntek

The Dark Lurking (2008)

A messzi-messzi galaxisban... pardon, csak majdnem, de sokkal inkább Ausztráliában készült ez az alacsony költségvetésű sci-fi horror. Gregory Connors rendező első nagyfilmje, csupa kezdő színésszel. A sorból csak Aash Aaron lóg ki, aki már sok tévéfilmben és sorozatban szerepelt. Greg Connors, akinek ez az első forgatókönyve és Gregory pedig valószínűleg rongyossá nézték az Alienst és a Residen Evilt, mert hemzsegnek az olyan jelenetek, amik azokra hasonlítanak. Ez persze nem baj, egészen ügyesen összefércelt munka.
A sarkkörön egy több száz méterre a föld alá nyúló kutatóbázison zajlanak az események. Egy nő, Lena (Tonia Renee) tér magához az egyik vakítóan fehér szobában emlékek nélkül. A helyzete aztán gyorsan még borzalmasabbá válik, ugyanis az egész bázist ellepték az ott dolgozókból átalakult szörnyek. Menekülés közben aztán belefut egy maroknyi túlélőbe, akiket pár katona próbál kijuttatni. Ami ezt még a vérszomjas lényeken kívül nehezíti, az az, hogy minden szint le lett zárva, így a szűk szellőzőjáratokon át kell valahogyan elérni a szabadulást. De, hogy ennyire ne legyen egyszerű az egész, fény derül arra, hogy Lena egy kísérleti alany, aki elvileg hatalmas veszélyforrás lehet...
A kevés pénz meglátszik rajta, nem tudja levetkőzni, hogy ez mégiscsak egy Zs-kategóriás film, ennek ellenére mégis egészen jó lett. Az alakítások természetesen hanyagolhatóak, rémesek azért nem voltak, néhol pedig úgy váltogatták egy-egy jelenetnél a kameraállásokat, hogy nem igazán lehetett tudni, pontosan mi is történik. Klausztrofóboknak elég rémes lehet, hogy végig szűkös és sötét folyosókon történnek a dolgok, ráadásul sokszor a még szűkebb szellőzőkben csúsznak-másznak. Az események egyébként rögtön az elején felpörögnek és végig mozgalmas is marad, igazi halomra lövő alkotás. Végig megy az aprítás, tengernyi vér borítja be az egész filmet. A főszereplő nő külön sztorija először zavaró és talán még hülyeségnek is tűnik, de a történet előrehaladtával az ember megbarátkozik vele, s a végén pedig már inkább azt gondolja, hogy teljesen rendben volt az. Külön megemlíteném még az egyik katonát játszó Bret Kennedy-t, akinek olyan durva, erőteljes és karcos a hangja, hogy akkor is megretten tőle az ember, ha éppen kedvesen szól. A zajok és a komputer bejelentése engem a remek számítógépes játékra, a Half Life-ra emlékeztetett, ennek külön örültem. A lények kinézete leginkább egy Star Trek epizódból szabadult gyíkemberre hajaz, ami nem éppen egy jó pont, viszont nem is gond, főleg hogy akad pár kicsit eltérő küllemű is. Kellemes másfél óra, bátran lehet vele próbálkozni, megéri.
7/10

2009. október 29., csütörtök

The Girls Rebel Force of Competitive Swimmers (2007)

Jópár hasonló japán mű után, mint például a The Machine Girl, a Chanbara Beauty vagy a Stacy, eljutottam eme fura filmig. Az elején egyébként egy ideig egészen hasonlított a Stacy-re, ugyanolyan bambán bámuló átváltozott emberek kószálnak benne, hasonló aprításokat mutatnak és minden színész csak úgy ott van és meg sem próbálja eljátszani a dolgokat, csupán végrehajtja az alap utasításokat. No, de később mással is elkápráztatott...
Egy leányiskolában zajlódnak a dolgok, ahol egy új vírus jelenik meg és azonnal elrendelik a védőoltást. A vírus azonban csak álca, ugyanis az oltás az, ami átváltoztatja az embereket vérengző... hmm... hát, nem éppen zombikká, de akár úgy is lehet nevezni. Csupán az úszócsapat tagjai nem változnak át és az aznap érkezett új lány, Aki (Sasa Handa). Őt pedig egy különös lány, Sayaka (Yuria Hidaka) környékezi meg, vagyis csábítja a csapatba és hát más módon is :) Közben az iskola csatatérré változik és csúnya belezések történnek mindenütt. Aki pedig mialatt a helyzetre keres megoldást, rájön, hogy mindehhez igencsak sok köze van...
Ez a történet azonban rémesen lett összerakva, de az ember nem is amiatt kezd bele egy ilyen filmbe. A vértenger és a meztelen csajok az, ami elsősorban vonzó a filmben. Persze mindenből árad az olcsóság, a széttépett emberek csonkjain is látszik, hogy csak egy gumitestrész. De ez is egy bája az egésznek, jól lehet rajta mulatni. Visszatérve a meztelenségre... a főszereplő Sasa Handa igencsak gyönyörű és szerencsére sokszor lekerülnek róla a ruhák :) Minden ízében beleillik a klasszikus exploitation filmek tömegébe, így sokaknak egy borzalmas élmény lenne, de kikapcsolt aggyal egészen jól lehet rajta szórakozni.
4/10

2009. október 15., csütörtök

Aftermath (1994) és Genesis (1998)

Nacho Cerda két 30 perces filmje került most elő Spanyolországból, melyek mindennemű szöveget nélkülöznek. Elsőként az Aftermath, amihez előre csak annyit fűznék, hogy erős gyomor kell hozzá.
Két boncmestert láthatunk, amint éppen munkájukat végzik, s felnyitják az előttük heverő holttesteket. Az este beálltával aztán egyikük bennmarad, előszed egy női tetemet és magára zárja az ajtót. Nagy elánnal felvágja, majd előkap egy fényképezőgépet és bőszen fotózgat. Mindez azonban még nem elég, hirtelen rápattan és megkeféli a véráztatta testet. Miután végzett vele, szépen visszazárja és a szívét hazaviszi a kutyájának.
Kevésbé gyomorforgató, mint leírás alapján vélni lehet. A felnyitott testeket mindig csak oldalról látni, a szerveket csak akkor pillanthatjuk meg, mikor visszaöntik a tetembe, hogy lezárják azt. Bár azért így is kell hozzá a gyomor, mikor nyiszálnak. A zenei aláfestés a legjobb pontja az alkotásnak, ami elég leíró de hát ez van. A nekrofil rész nélkül elég nagy nulla lenne az egész, így legalább minimálisan érdekes lett. Megnézni azonban nem nagyon ajánlott, csak ha valaki boncolást szeretne látni, de az meg menjen orvosnak :) Az egész inkább csak egy sóhajt vált ki az emberből és egy költői kérdést miszerint "Ez minden?".
Négy évvel az Aftarmath után aztán érkezett az új filmecske, a Genesis. Ez egészen más, jóval elvontabb és érdekesebb is.
Egy szobrászról szól, akinek felesége meghalt autóbalesetben. Vágyódik utána, s így elkészíti neje élethű szobrát. Egyik nap aztán a szobor vérezni kezd. Rémülten próbálja lemosni, de nem sikerül. Másnap még furcsább dolog történik, észreveszi, hogy a nyakától kezdve a hátán fekete foltok futnak végig, amit képtelen levakarni. A nagyobb döbbenet azonban akkor éri, mikor meglátja, hogy a szobron ugyanazon a helyen emberi hús jelent meg. Az idő teltével pedig rájön, hogy míg a szobor kezd életre kelni, ő lassan kővé válik.
A zene itt is kiváló és kellemes hangulata van végig a filmnek. A furcsa sztori egész érdekes, a megvalósítás is nagyon jól sikerült, ahogy a szobrász és szobra lassan átalakul. Ezt már érdemes megnézni, kellemes fél óra.

2009. szeptember 30., szerda

Neo Tokyo (1987)

Egy animével is foglalkozok már, s talán ezután majd többel is, hiszen megéri kicsit elmerülni a japán rajzfilmek világában :) Eme 50 perces darab három külön történetet mesél el keretbe foglalva. Ezekhez pedig három rendezőt kértek fel, névszerint: Rintaro (világsikerű animéje a Metropolis), Yoshiaki Kawajiri (a Vampire hunter D és az Animatrix is tőle származik), Katsuhiro Ôtomo (a kultikus Akira alkotója).
Az első történet a legelvontabb, amiben egy kislány, Sachi és macskája Cicerone kergetőzik. Fogócskázás közben egy ingaórán keresztül aztán egy különös és rémisztő világba csöppennek. Egy labirintusba melynek a végén egy cirkusz áll, ami előtt egy bohóc várja őket és a nézőket, hogy továbbvezethesse őket a következő történethez.
A második sztori a jövőben játszódik, ahol az emberek kedvenc sporteseménye egy furcsa autóverseny, a Halálcirkusz. Egy ilyen versenyre látogat el egy újságíró, akinek narrálásával követhetjük nyomon Zach Hugh-t, a legsikeresebb versenyzőt. Őt a sok futam már teljesen tönkretette testileg és lelkileg, meglehetősen bizarr látványt nyújt. A mostani versenyen pedig a dolgok furcsán alakulnak a különleges képességének "hála".
A záró történet szintén a jövőben zajlódik. Egy dél-amerikai köztársaságban hatalmas építkezés folyik, melyet kizárólag robotok végeznek, de mikor új kormány kerül hatalomra, az felszólítja a vezető céget, hogy állítsa le azt. A cég nem tudja elérni az ottani vezetőt, így odaküldik Tsutomu Sugioka-t, hogy tegyen rendet. Megérkezésekor a roskatag egyes számú robot fogadja, s ő is foglalkozik végig vele. Nem enged semmiféle beleszólást az építkezésbe, mindenképp kész akar lenni a határidőre, még Sugioka napirendjét is szabályozza. Ez persze neki nem tetszik, főleg, hogy kezdenek a dolgok egyre durvábbá válni. A robotok a túlterheltségtől tönkremennek hatalmas veszteséget okozva a cégnek, s amit ételként szolgálnak fel neki kezd egyre gépiesebbé válni...
Igazán megéri megnézni, kicsit ugyan elvont, de azért befogadható. A grafikán látszik, hogy nem egy mai darab, mégis piszkosul jó látványt nyújt. A zenék is jól lettek válogatva, mindenki essen csak nyugodtan neki, ha bírja a fura sci-fiket :)
9/10

2009. szeptember 16., szerda

Fong juk / Száműzöttek (2006)

A hong kongi Johnnie To rendező/producer úr több remek és stílusos akciófilmet is készített már, bátran lehet csemegézni a műveiből, sőt ajánlott is. Az Exiled, azaz a Száműzöttek az 1999-es Cheung fo (The Mission) “folytatása”. Elővette a régi sztorit, leporolta, kicsit átpofozta, összeszedte az akkori szereplőgárdát és egy még az elődnél is jobb filmet készített, bár csak egy árnyalatnyival (hiszen az annyira ütős, hogy nagyon túlszárnyalni már lehetetlen :)). Remekül keveri a különböző műfajokat, az akciót, a westernt és a drámát, belekeverve némi humort…
Fay (Simon Yam), a triád feje parancsára 4 tag felkeresi Wo-t (Nick Cheung), aki elhagyta a bandát, hogy családot alapítson. A négy gengsztert pedig a következő színészek alakítják: Anthony Wong, Francis Ng, Suet Lam és Roy Cheung. A feladatuk megölni őt, mivel az meglőtte Fay-t. Nem igazán tetszik nekik az, hogy a régi társukat öljék meg, de nincs mit tenni… A lakásában aztán western stílusban lőpárbajba is kezdenek (elképesztően jól megkomponált jelenetsor akárcsak az ezt követőek), aminek Wo gyermekének sírása vet véget. Ezután a banda segít berendezni a lakást, sütnek-főznek, majd esznek egy jót, mindezzel egy fura humort is szolgáltatva. Majd megbeszélik, hogy még mielőtt ezzel a feladattal végeznének, elvállalnak egy másik melőt, pénzt szerezve Wo feleségének, hogy legalább azzal ne legyen majd gondja. Ez a másik meló pedig, eltenni láb alól egy rivális banda vezetőjét. Ezt viszont a saját főnökük megjelenése gátolja meg és mivel Fay felfedezi, hogy Wo is velük van, azaz még nem ölték meg, haragra gerjed és fegyvert ragad. Ekkor aztán a társaság ellene fordul.. és innentől válnak száműzöttekké és elsőszámú ellenséggé, ami sok akciót és fordulatot hoz magával.
Nos, az egész film hatalmas. A hangulata pedig teljesen elvarázsolja az embert. Johhnie To ehhez különösen jól ért a gyönyörűen megalkotott, már-már művészien előadott akciójelenetek mellett. Ehhez párosul a kiváló zene (a zenét azok szolgáltatják, akik a Mátrixban a zioni buli alatt hallható muzsikát is szerezték) és a remek színészi játék. A karakterek kemények (főleg az aranyszállítmányt védő mesterlövész, mert az tényleg valami iszonyat vagány), mégis főnök nélkül elég tanácstalanok; pénzfeldobással döntik el, hogy mikor mi legyen :) Végül az utolsó akciójelenetsort említem még, amiben felrúgnak a levegőbe egy redbullos dobozt és az egész lezajlik mire az földet ér… Ez bizony egy őrülten jó film.
10/10

2009. szeptember 14., hétfő

Riki-oh: Story of Ricky (1991)

Ez a hong kongi akció-horror először csak mangaként létezett, majd egy két részes anime készült belőle, ami után elérkezett az előszereplős film is. Mind parádés a maga komolyan előadott, de ugyanakkor komolyan nem vehető ultrabrutális jeleneteinek köszönhetően. Ezekből pedig szerencsére jó sok van.
A sztori egy ifjú srácról szól, Riki-oh-ról (Siu-Wong Fan), aki az ártatlanokon esett sérelmeket (barátnője halálát) durván megtorolja, így emiatt börtönbe kerül. Mivel a jövőben járunk, így a börtönök magánkézben vannak és igencsak eldurvultak. Drogot termesztenek, a rabok pedig bandákat alkotnak és némelyiküknek igen komoly hatalma is van. Riki azonban itt sem nézi el, ha valaki igazságtalan és minden rossz arcot puszta kézzel üt darabokra, ugyanis ő egy olyan fickó, aki a betonfalat is könnyedén át tudja ütni. És a történet nagyjából ennyi is :) A börtön négy részre van felosztva, mind a négynek külön vezére van, akik Riki-hez hasonlóan különleges képességekkel bírnak. Őket kell először legyőznie, hogy majd végül magával a börtön igazgatójával is leszámolhasson.
Az ultrabrutális jelenetek pedig azért mókásak, mert a nagyja puszta kézzel történik, azaz végtagokat csapnak le, álkapcsokat ütnek szét, de ezek mellett előkerül azért még pár dolog, mint például tűk, gillette pengék, darálógép... Mindez egy állatian szórakoztató filmet eredményez. A történet nem is lényeges, de pont olyan, ami egy efféle filmbe kell... nem próbálja megváltani a világot. A megvalósítás pedig pazar, nem is érdemes sok szót vesztegetni rá, egy nagyon szuper film :)
10/10

2009. augusztus 16., vasárnap

Mammoth / A mamut (2006)

Ismét egy Sci-Fi Channel-re készült film következik és megint csak egy állatos horror, ezúttal viszont egy hollónál valamivel nagyobb jószág a szereplő. A trükkök is szintén se csúnyák, se szépek nem lettek, csak az egészhez pont illőek. Szokás szerint a szereplők különféle sorozatokból gyűltek össze, főszereplőként Vincent Ventresca látható, aki A láthatatlan ember-ből lehet ismerős. S feltűnik még Tom Skerritt, aki ezer és egy tévéfilmben és sorozatban szerepelt már. A régi szörnyfilmeket igyekezik parodizálni, s nem is teszi rosszul.
Az egész egy múzeumban kezdődik, ahol a főhős, Frank Abernathy egy jégbefagyott mamut mellől kiszed valami kis bigyót, amiről majd kiderül, hogy egy jeladó. Az pedig működésbe is lép, így azt nézhetjük, hogy valahol az űrben egy kis fémgömb megindul a Föld felé meteorok közt cikázva, amiken a készítők nevei olvashatóak. Miközben aztán fény derül arra, hogy Frank milyen felelőtlen apa mióta a felesége meghalt, az űrgolyó belecsapódik a múzeumba és valami folyékony izé jön ki belőle egyenesen a mamutra. Ettől az ősállat életre kel és "barátkozik" kicsit a biztonságiőrrel, majd lelép. A rendőrök, akik mellesleg teljesen zakkantak, értetlenül állnak ez eset fölött. Megjelennek azonban a Men In Black-féle feketeruhások, akik Frank segítségét veszik igénybe, miközben lassan beavatják őt a történésekbe. A dolgok persze több szálon is futnak, s az emberek hullanak, a mamutra meg hiába lőnek mindenféle fegyverrel, mert gyorsan regenerálódik, így valami mást kell kitalálniuk. Kapnak is segítséget egy őrült tudós személyében, aki igencsak furcsa kísérleteket végez. Végül aztán ki is fundálják, hogyan is lehetne megállítani a hatalmas állatot, de nem megy minden a terv szerint...
Nos, ha az ember nem akarja komolyan venni (nem is szabad) és csak szórakozni akar egyet, akkor ez a film tökéletesen megfelel. Az alakítások hozzák a sorozatokban látottak szintjét, ami jól passzol az egészhez. Tele van hülyeségekkel, jókat lehet rajta mosolyogni és szerencsére egész korán be is indulnak a dolgok, hogy aztán a végéig ne is legyen megállás. Bár sokan durván lehúzzák, illetve csak annyit mondanak, hogy szar (ezek nevetségesek úgy alapból is :)), érdemes megnézni. Kilencven perc jól összefércelt móka.
6/10

2009. augusztus 13., csütörtök

Grotesque (2009)

A csalódást keltő Sadisticum után még mindig durvaságra vágyva következett az ugyancsak német Dard Divorce, de sajnos ez is szörnyen pocsék lett. Volt ugyan benne talán két egészen szép véres jelenet, ezen kívül azonban egy rettenet az egész. Muszáj tehát ázsia felé fordulni, ha egy jól összerakott extrém horrorra vágyik az ember (meg persze minden egyéb műfajnál is érdemesebb arra kutakodni :)). Elő is került egy friss japán csemege Kôji Shiraishi kezei közül. Az író-rendező néhány korábbi horrorja is egészen érdekes, amik közül a Noroi-t ki is emelném, beszerzendő mű. Bizakodva is vetettem magam a film elé, s végül nem is csalódtam.
Csupán három szereplője van, egy frissen bimbózó kapcsolatú párocska és az őket rögvest az elején foglyul ejtő beteg elméjű férfi, aki mindent pusztán azért tesz, mert élvezi. A további sztoriról spoiler nélkül meg csak annyit, hogy kegyetlen kínzásokat lehet látni, s a kiút lehetetlennek tűnik...
Nem egy agyoncsavart történet az tény, de ennyire azért nem is egyszerű, tartogat néhány érdekes dolgot. Helyszínből sem akad sok, ami viszont van az remek, egyik kellően steril, másik kellően sötét és ijesztő. A gonosz figura a higgadságával egészen félelmetes tudott lenni, amit pedig vérengzés terén mutatott az igencsak kemény volt. Durva és borzalmas, pont ami miatt ennek a filmnek nekikezd az ember. Sikerül is végig érdekesnek maradnia, úgy hogy közben furcsa(szúrós kritikus szemmel pedig elég hülye) dolgok is történnek, befejezésként pedig egy egész meglepő húzás tárul elénk. Az elvártnál ugyan többet nem nyújt, de kevesebbet sem. Minden szadista beteg ember kedvét lelheti benne :) és aki egy jóféle hentelést akar látni, az is sürgősen szerezze be. Nincs mit tenni, csak meghajolni előtte és köszönetet mondani, hogy végre valaki egy jól tálalt szadista horrort kreált :))
6/10

2009. július 23., csütörtök

Kaw (2007)

A Sci-Fi Channel fogta a Hitchkoch féle Madarakat és leporolva azt előadta újra. Legalábbis első ránézésre, mert tulajdonképpen csak az akkori főszereplőt kereste elő, hogy ebben is játszon már el valamit, utalva a nagy elődre. Egyébként pedig nem akar másolni semmit, de az állatos horrorokban már sok újat nem lehet előszedni. Volt már cápás, méhes, oroszlános, sőt még nyulas (az 1972-es Night of the Lepus-ról van szó, amit szinte kötelező megnézni, mert óriásira nőtt vérengző nyulakkal az ember nem sűrűn találkozhat...) és férges is. Mindegy tehát, hogy mihez nyúlnak, valaki előtte már úgyis csinált egy hasonlót. Ennek ellenére mindig érdekes lehet egy-egy ilyen film.
A történetéről sokat nem írnék. Egy kisvárosban játszódik, mint ahogy azt már jól megszokhattuk. A helyi sheriff, Wayne (Sean Patrick Flanery, akire leginkább a Testvérbosszúból lehet emlékezni) éppen utolsó szolgálati napját tölti, de mielőtt még végleg visszaadná a jelvényét, egy furcsa halálesethez riasztják. Az érintettek először még értetlenül állnak a dolog felett, de hamar kiderül, hogy miről is van szó. Egy hatalmas hollóraj a ludas, melynek egyedei igazán különösen és félelmetesen viselkednek. Senki és semmi nincs biztonságban a meglepően okos madaraktól.
Nos, egyáltalán nem lett rossz. A trükkök olyanok, mint amilyeneket a Sci-Fi Channel-től elvár az ember, se nem csúnya, se nem szép. Az események rögtön az elején beindulnak és végig mozgalmas is marad, sikerült megoldaniuk üresjáratok nélkül. A madarak pedig művelnek ám érdekes dolgokat, a legkomolyabb amikor a busz ablakait próbálják betörni... ha másért nem, ezért aztán tényleg érdemes megnézni. De egyébként is, mert egyszeri mókának megfelel, az állatos horrorok közt pedig egészen jó.
7/10

2009. július 20., hétfő

The Thing with Two Heads (1972)



Hogy ez meg mi a fene is? Hát, pontosan az... :) Jókora amcsi szeméthegy. De amiért mégis érdekes és érdemes róla ejteni pár szót, hogy ezt az abszurd ötletet valóban filmre vitték. Átültetni valaki fejét egy másvalaki feje mellé... Elborult alkotás, ami mellett csak úgy nem lehet elmenni.
Maxwell Kirshner egy gazdag, rasszista, tolószékbe kényszerült orvos, akinek saját transzplantációs alapítványa van. Emellett pedig halálos beteg, s napjai vészesen fogynak. Kísérleteiben sikerült egy gorilla fejét egy másik gorilla testére átültetni, majd annak a testnek az eredeti fejét eltávolítani. Mivel a műtét után semmi probléma nem volt az állattal, így utasította a személyzetét, hogy ezt ővele is végre kell hajtani, keressenek hát neki egy új testet. Ez persze baromira nehéz feladat, eredménytelenül telik az idő, míg végül olyannyira sürgőssé válik a helyzet, hogy kényszerűen lecsapnak az egyetlen lehetőségre, Jack Moss-ra, akit halálra ítéltek, állítása szerint ártatlanul. Moss pedig, hogy fényesen álljanak a dolgok, fekete bőrű. Miután ráültetik Kirshner fejét Jack-é mellé, mindkettő kiakad, de nem tudnak mit tenni. Kirshner-nek várni kell, míg a test fölött át tudja venni az irányítást, azonban annak eredeti tulajdonosa még nem szándékozik meghalni. Megszökik hát, s fékevesztett hajsza kezdődik...
Nos, egy ilyen abszurd alappal bíró filmet inkább minden komolyság nélkül kellene tálalni, de itt nem így van. Sebaj, azért panaszra így sem igazán lehet ok, igazi kis régi grindhouse film ez. A gorillán nagyon látszik, hogy csak egy jelmezbe bújt ember és sokszor Kirshner fejéről is lerí, hogy csak egy bábu. Sajnos annyira nem szörnyű, hogy végig lehessen röhögni azon, hogy mennyire rossz is. Sok minden nem is történik benne, néhol unalmassá is válik, viszont az autós üldözés az finom móka. Több mint egy tucat rendőrkocsit sikerül összetörniük közben, ami mégiscsak kellemes dolog :) A befejezés ugyan nem az igazi, de illik az egészhez. Ami még érdekes, hogy azt várná tőle az ember, hogy majd ez a rasszista fickó, miután összekerül a színesbőrűvel, majd szépen megváltozik, De nem, semmi ilyen lélektani mélységekbe nem merül a film, Kirshner végig undok, mocsok, szemét marad :) A szennyfilmek kedvelőinek pedig ez is kedvenc lehet, más inkább ne is tudjon róla.
3/10

2009. július 7., kedd

Six-String Samurai / Rock And Roll Szamuráj (1998)

Jeffrey Falcon jópár hong kongi filmszerepe után összedobott egy amerikai poszt-apokaliptikus szamurájfilmet Lance Mungia közreműködésével. Ez volt az utolsó munkája... Az ultraalacsony költségvetés erősen meglátszik rajta, de ez talán még jót is tett az egésznek. Bár talán durvább kaszabolásokkal kultfilm is lehetett volna belőle. Na, de sebaj, még így is kellőképpen élvezhető a dolog. Jöjjön hát az a sztori, ami megadatott ennek a műnek.
1957-ben az oroszok megkínálták némi atombombával, majd megszállták az Egyesült Államokat. Csak egy szabad állam maradt, Lost Vegas, ahol ténylegesen királlyá koronázták Elvis Presley-t, s ő uralkodott negyven éven keresztül, egészen haláláig. Mivel a trón üresen állt, a lepusztult vidék minden szegletéből nekiindultak azok a szerencsevadászok, akik gitárral rendelkeztek, hogy elfoglalják azt. Buddy (Jeffrey Falcon) is egy közülük, aki harci tudása és zenei tehetsége alapján a legesélyesebb a poszt betöltésére. Remekbeszabott gitárjával, egy szamurájkarddal és egy szakadt esernyővel a kezében útban is van Vegas felé. Azonban eljutnia a céljához koránt sem egyszerű feladat. Mindenki el szeretné tenni láb alól: gyilkos tekecsapat, ősemberekre emlékeztető primitív horda, mutánsok, kannibál család. Sőt útja során szembe kell szállnia az egész orosz hadsereggel (nem tréfadolog) és magával a halállal is (ez sem vicc, tényleg így van). S mindeközben a nyakán csüng egy levakarhatatlan kölyök, akit mindjárt a kalandjai legelején ment meg, s azóta őt követi mindenhová.
Nos, a film valami egészen különleges lett. Nem lett jó, azt azért ne gondolja senki, bár a hangulat és az alapötlet kiváló. Még a képi világot lehetne megemlíteni, a sivatagos tájat, ami azért jól néz ki. De zenéi közt furcsamód nem lehet hallani egy Elvis nótát sem, hiába szól végig kellemes kis rock 'n' roll, na de mindegy :) Egyébként az egész egy nagy rakás szeméthegy, az alakítások és a harcok (amikből azért van bőven) sem az igaziak, de mindezt annyira coolan adják elő, hogy azt látni kell. A történések sokszor nevetségesbe hajlanak, de ez egy furcsa bájt kölcsönöz neki. A B-filmek szerelmeseinek pedig ez egy kötelező darab, nagy kedvencé válhat. Másoknak viszont nem igazán lehet ajánlani...
5/10