The Ship of Monsters (1960)

Noshát... ez egy mexikói csemege, csakis ínyenceknek :) Egyik nagy kedvencemre, a Lost Skeleton of Cadavra című remekműre emlékeztet, amit egyébként ajánlok mindenkinek (azért ez erős túlzás, mindenkinek mégse). Ebben a filmben is rémes jelmezekbe öltözött emberek játsszák a földönkívülieket és zsinóron rángatják a csontvázat, na meg persze mindegyik idegen keni-vágja a spanyol nyelvet (na, jó... egyet kivéve, amelyik csak töri:)). Szóval egy jó kis sci-fi komédiával van dolgunk és hát bizony rengeteg marhaság van benne, csapjunk is bele:
A Vénuszon az atomcsapás miatt kihalnak a férfiak, ezért Gamma (Ana Bertha Lepe) és Beta (Lorena Velázquez) nekivág az űrnek, hogy más bolygók legkiválóbb hímneműit elrabolja és magával vigye szaporodás céljából (rögvest elindul a lefársztás:)). Az senkit nem érdekel, hogy más fajúak és hogy még csak hasonlóság sincs köztük... Így jutnak el a földre is, ahol belebotlanak egy mókás kis fickóba, Lauriano-ba (Eulalio González), egy amolyan falu bolondjába. Ő aztán mesél nekik a szerelemről, megmutatja, milyen is egy csók, sötöbö. A két idegen pedig egyből rágerjed. Beta fel is lázad, majd később szabadon engedi az addig elfogott hímeket, hogy együtt elfoglalják a Földet. Gamma pedig Lauriano segítségével próbálja megállítani őket...
Persze happy enddel zárul, mint ahogy azt várni is lehet. Na, de addig viszont olyan baromságokat lehet látni meg hallani, hogy az a 80 perc gyorsan elillan a sok röhögés alatt. Mindez pedig szándékos, direkt buta a történet, direkt buták a karakterek... Az idegen csontváznál simán látni a tartózsinórt, a csontváztehénnél a rudat... :) De nem lövök le semmit, tessék megnézni, mert állati, azaz direkt annyira szar, hogy az már mesterien jó. A fent említett Lost Skeleton of Cadavra is pont ilyen, csak ebben Lauriano egyszer-kétszer dalra fakad, ami szintén megmosolyogtató, abban viszont senki nem énekel. Na, ennyi, beszerzésre fel...
9/10

AM1200 (2008)

40 perces kis amcsi filmecske ez David Prior rendezésében (írta is), aki eddig csak dokumentumfilmekkel foglalkozott. A szereplőgárda, ami alig pár emberből áll, mindenféle tévésorozatokból igazolt le. Eric Lange kapott is érte egy kisebb díjat, a film maga pedig kettőt.

Sam Larson (Eric Lange) és Harry Jones (Ray Wise) egy bárban iszogatnak és beszélgetnek. Majd később Sam útnak indul kocsijával az éjszakában. Vezetés közben majd el alszik, erre bekapcsolja a rádiót és ahogy tekergeti, fog egy furcsa adást. Egy segélykérést, amit a KBAL Rádió AM1200 sugároz. Odaérve az autója lerobban, így mindenképp muszáj bemennie, hogy szétnézzen. Sötét és elég lepusztult az épület, a mélyén pedig egy lebilincselt ember, Johan Henry (John Billingsley). Sam próbálja tőle megtudakolni a történteket, a fickó azonban eléggé be van kattanva és rajta kívül van ott még valami más is, valami gonosz...
És a sztori vége (is) igazán remek, bátran neki lehet esni és kideríteni :) Kellemes hangulatú, jó zenét tettek alá. Röpke kis szórakozás, érdekes és üresjárat nélküli, jó lett ez na :)
8/10

Hitokiri (1969)

Hideo Gosha rendező úr a megannyiszor feldolgozott 1800-as évekbeli japán történelemhez nyúlt, a Tokugawa sógunátus utolsó időszakához. Ezt én nem részletezném, még nagyjából sem, csak annyit róla, hogy izgalmas egy időszak volt :) akit érdekel, könnyen utána járhat (például itt meg itt). A főszereplő Shintarô Katsu sok-sok szerepe közül a legismertebb a Zatoichi, amely jó sok epizódot megélt. Mellette szintén komoly nevek tűnnek fel, hogy egyből bizakodjon az ember. Persze nekem Katsu egymaga is elég lenne, Mifune után ő a második nagy kedvenc szamurájom :)

Szóval, Izo Okada-ról (Shintarô Katsu), egy elszegényedett és részeges szamurájról szól a történet, aki bérgyilkosnak áll a Tosa klánhoz. Nagy hírnévre tesz szert és folyamatosan a másik hírhedt/híres hitokirivel (ez jelenti azt, hogy bérgyilkos), Shinbei Tanaka-val (Yukio Mishima) vetélkedik. Akad is néha baj belőle, de Hampeita Takechi (Tatsuya Nakadai), a Tosa klán feje így is rá bízza a fontos feladatokat. Vagyis minden az ő hatalomvágyának útjában álló személyre ráuszítja. Hampeita ugyanis nagyratörő ember, meg akarja buktatni a sógunt és minél nagyobb hatalomra szert tenni. Céljai eléréséhez pedig nyugodt szívvel megölet bárkit, lehet az akár egy szövetségese is. Okada, aki szintén elég nagyravágyó, bár inkább csak az élvezetek hajszolásában, elvakultan követi parancsait, mígnem barátja, Ryoma Sakamoto (Yûjirô Ishihara) felnyitja szemeit. Ekkor rájön, hogy csak egy szolga (egy kutya), akinek az élete Hampeita kénye-kedvére van kitéve, és naná, hogy ez nem tetszik neki...

Egy igaz szamuráj útkereséséről szól, mellette pedig remek politikai cselszövés bontakozik ki. Jól összerakott harcokkal, valósághű és véres... remek színészi játékkal mindenki részéről... ahh :$ tökéletes mű. A sztori nem bonyolult, viszont nagyon is szuper. Okada jellemfejlődése nagyszerűen végig lett vezetve, s szembeállítva Hampeita rideg kimértségével. Gosha talán legjobb filmje, s egyben az egyik legjobb szamurájfilm...
10/10

Hunter Prey (2010)

Ultra kicsi költségvetésű sci-fi akció Sandy Collora-tól. Sok mindent még nem alkotott, de az Archangel-t és a Batman: Dead End-et (ebben Batman az Alienekkel és a Predatorokkal is szembekerül) érdemes megjegyezni. S én remélem, hogy ezen filmje után kap még bőven lehetőséget alkotni. Kicsit olyan ez, mintha Boba Fett vadászna a Tatooine-on Solo-ra :) Persze ez csak első ránézésre tűnik így, mert valójában jóval több van ebben.
Egy maroknyi katona vív lőpárbajt egy idegen fajjal, miután az tönkretette az űrhajójukat és lezuhantak egy ismeretlen bolygóra. A lény a faja utolsó példánya és bosszúból el akarja pusztítani az ő bolygójukat, mégis élve kéne elkapniuk. Igen szívós és alkalmazkodó teremtés, amellett, hogy remek harcos, így a maroknyi katona gyorsan megfogyatkozik. Hamar egy az egy elleni küzdelemmé válik és közben lassan fény derül jópár 'Miért?'-re...
Nos az akciók teljesen rendben vannak, a helyszínek, a maszkok és trükkök szintúgy. A történetben van néhány csavar, elég érdekesre sikerült és végig leköti az embert. A színészek is jól teljesítenek. Az előzetesben még némi kult-esély is látszott, az viszont nem lesz, de egy teljesen korrekt alkotás. Jól sikerült, jöhetne még néhány hasonló film. Aki nem bánja, hogy nem pörgős akciókkal van tele (pedig egy percre sem ül le), hanem inkább kalandos és a sztorin van a lényeg, az gyorsan szerezze be :) Meglepően jó lett.
7/10

Bikini Girls on Ice / Bikinis lányok a jégen (2009)

Ez az érdekes címet viselő kanadai horror kapásból nyilvánvalóvá teszi, hogy mivel is akarja meghódítani a nézőket. Sok-sok jégdarabbal :) Na, jó nem pontosan ezzel. Összeszedtek néhány egész csinos csajt, falatnyi bikiniket adtak rájuk és megkergettették őket egy rosszarcú fickóval. Ez még akár tök jó is lehetne némi fordulattal és feszültséggel. Na és persze az is izgalmassá teheti, ha pár bikini elszakad itt-ott... :) Másra igazán nehéz számítani ennyiből. A rendező és a színészek se produkáltak még ezelőtt semmit. Valószinűleg ez után sem fognak :)
Egy lány focicsapat jótékonysági kocsi mosásra készül, a buszuk viszont bedöglik egy elhagyatott benzinkútnál. A javítása sok időt vesz igénybe, így nekiállnak ott helyben leinteni az elhaladókat, hogy falatnyi bikiniben pajkosan lemossák az autókat. Lassan aztán kezd sötétedni, a csapat egy része haza is indul gyalogszerrel. A maradékra meg csúnya éjszaka vár. Kezdenek ugyanis egyesével eltünedezni, mert egy elmebeteg pali sorban legyilkolja és begyűri őket a fagyasztókba. Mikor végre rájönnek, hogy mi is folyik ott, már csak alig néhányan vannak. Ekkor aztán jön a sikítozás és rohangálás, hogy valahogy túléljék...
Ennyi a nagy sztori, a gyilkosról se derül ki, hogy ki fia-borja és mi baj van az agyával... Nem mintha ez baj lenne, de legalább valami érdekesség lehetett volna a filmben. Mert így csak az maradt, mikor az egyik csajról lekerült a bikini felső. Egyébként jó nagy kalap ürülék az egész. Se vér, se izgalom, se feszültség, se egy normális karakter. Mindenki ésszerűtlenül cselekszik, amikor csak tud. Viszont annyira meg nem szar, hogy az szórakoztasson, meg sokszor unalmas is. A gyilkosságok közül is csak egyet mutatnak... Semmi nincs benne, amiért érdemes lehetne megnézni. Hatalmas nulla az egész. Mindenki számára messzire kerülendő...
1/10

Dead Leaves (2004)

Ismét egy rajzfilm, mert a japánok is készítettek ám igen elborult grafikájú cuccot. A sztorija elég cseppnyi, mivel az amúgyis rövid játékidőt pörgő akcióval töltötték ki. Hiroyuki Imaishi rendező úr alkotott még ezen kívül pár animét, de ha valami miatt a nevét megjegyzi az ember, az inkább a Dead Leaves lesz.

A történet egy sivatagban kezdődik, ahol Retro és Pandy éppen magához tér. Mindketten pucérak és egyikük sem emlékszik semmire. Egy snittel később aztán már egy komoly autósüldözés közepén vannak, ugyanis bűnözőnek álltak. A rendőrség el is kapja őket és a Holdon lévő börtönbe kerülnek. A Hold egyébként elég rossz állapotban van... :) Na, de hőseink is elég szarul vannak, mivel egész nap kényszerzubbonyban kell lenniük, kivétel mikor dolgoznak (bár akkor is rajtuk van, csak a karjaikat már tudják mozgatni). Hamar rá is unnak a dologra és szökéssel próbálkoznak. Az első lépések könnyen mennek, mert ismerik a zárak nyitásának módját, amin persze meg is lepődnek... A többi rabbal aztán neki is iramodnak, hogy eljussanak a dokkig, ahonnan aztán leléphetnek. Egyre komolyabb ellenállásba ütköznek ahogy haladnak céljuk felé, s közben kiderül Pandy és Retro múltja...

A majd 50 perces anime igen mozgalmas lett, alig van olyan jelenet, mikor nem lőnek szét valakit. A grafika az nagyon durva, viszont be lehet fogadni, sőt emiatt kell csak igazán végignézni :) De a sztori is egész érdekes lett, meg a sok erőszak is jót tett neki. Erősen javallott mindenkinek, akit az első képkockák nem riasztanak el, mert jó kis szórakozást nyújt.
9/10

Aachi and Ssipak (2006)

Hoppá-hoppá, mi ez a furcsa rajzolt világ? Ilyen torz animációval ez biztos csak valami nagy marhaság lehet... és majdnem :) Korea alkotott egy hatalmasat, köszönjük. Ez Jo Beom-jin egyetlen műve sajnos, a franc tudja mi van a fickóval... A sztori írásakor valószínűleg be voltak szívva keményen, mert nem lett egy egyszerű dolog :) Merész húzás volt, de bejött, vessük is bele magunkat...
A jövőben járunk, amikoris a Föld lakossága sikeresen kimerítette az energiatartalékait. Találtak azonban valami "újat", valamit, ami mindig újratermelődik és ezt rendesen ki is használják. Ez a dolog pedig nem más, mint az ürülék. Minden ember anyagcseréjét nyomon követik egy chippel, amit újszülött korukban ültetnek be az ánuszukba. Az adagokért jutalom jár, egy juicybar nevű nyalóka. Ez a nyalóka pedig olyan, mint a kábítószer és bizony komoly üzérkedés is folyik a cuccal. A juicybar is függőséget okoz, viszont nem öl, hanem mutánsokká változtatja a fogyasztókat. Ez persze csak nagy dózisoknál fordul elő. A hatás, hogy megszűnik a széklet és apró kék izékké változik tőle az ember. A sok kis mutáns meg bandába verődve lépten-nyomon fosztogatja a nyalókaszállítmányokat. Az elnyomó hatalom erre rájuk szabadít egy cyborgot, ami irtózatos nagy pusztítást végez soraiban amikor csak összefutnak. Na, ebben a világban él a két címszereplő, akik piti kis juicybar-üzérek. A nyilvános WC-ket támadják le és fosztják ki az éppen dolgukat végző embereket. Egy nap aztán rájuk mosolyog a szerencse egy Gyönyörű nevű lány személyében, akibe egyikük azonnal bele is zúg. A lányba ugyanis a mutánsok vezére egy halom chipet dugott fel, így egy juicybar-bányát teremtve. Ez persze azzal jár, hogy mindenki Gyönyörűt akarja megkapni...
Beteg egy történet, de marhajó lett. A grafika se nem a keleti stílust nem követi, se nem a nyugatit, ebből is meg abból is merít, így lett az is kicsit beteges és ezzel együtt szuper. A szereplők kétdimenziósak, viszont 3D-s környezetben ugrálnak és aprítják egymást. Mert bizony ez az anime nem kicsit brutális, a cyborg minden elképzelhető módon pusztítja a kis mutánsokat, az egész film csupa pörgés, csupa akció meg vééér... A karakterek nagyon jól ki lettek találva, pedig egész sok van belőlük, mindenki találhat magának kedvencet :) Egyedi darab, izgalmas és lenyűgöző, na meg persze kihagyhatatlan...
10/10

Neon Maniacs / Neon mániákusok (1986)

Joseph Mangine operatőr úr kilépett a kamera mögül, hogy beüljön a kamera mögé, csak egy másik székbe, hogy ezúttal a rendező is ő legyen. Tette ezt másodszor és egyben utoljára. Egy dráma után összehozta ezt a horrort is, ami kellő potenciált rejt, de sajnos a lehetőségeket nem használta ki. A lények pedig csinosak lettek, akár Clive Barker fejéből is előugorhattak volna, de hát szegények esélytelenek voltak a kultstátuszra (nem úgy, mint Candyman vagy a cenobiták...).

Néhány fiatal suhanc egy erdő szélén szórakozik az éjszaka közepén. Sokáig azonban nem tudnak mulatni, mert a közelben lévő Golden Gate alól rémisztő kreatúrák jönnek elő és sorban legyilkolják őket. Csak Natalie (Leilani Sarelle) éli túl az éjszakát, de a történetét senki sem hiszi el neki, amiben az is segít, hogy semmi nyomát nem találják a mészárlásnak, csupán valami ismeretlen nyálkát. De az eset legalább egy pasit hoz az életébe :) akivel együtt menekülhet az újra és újra felbukkanó szörnyek elől. Akad viszont egy rendezői ambíciókkal megáldott horrormániás kiscsaj, Paula (Donna Locke), akit érdekel az eset. Követi a nyálkanyomokat egészen egy nagy ajtóig a híd alá (hogy a rendőrségnek ez miért nem fordult meg a fejében az rejtély...), ahonnan aztán a lények hamar elő is jönnek. Gyorsan bemutatják a gyenge pontjukat, hogy miként lehet őket könnyedén elpusztítani. Paula azonnal rohan is Natalie-hoz és az ő újdonsült barátjához elmondani mindezt, majd közösen kieszelnek egy akciót a kreatúrák ellen...
Nohát, gyenge és marhára kidolgozatlan a sztori, ahogy a karakterek és a párbeszédek is. Véres jelenetekre se kell túlzottan számítani, nincs ami elvigye a hátán a filmet. A szörnyek sebezhetősége meg kicsit már nevetséges, mást pedig nem tudunk meg róluk. Csak vannak és jönnek és ölnek... A végső összecsapásnál pedig sok jelenet már-már szánalmasba csap át. Szerencsére azonban legalább nem hosszú :) De más nem igazán szól mellette. Nem egy nagyon rossz film (inkább simán rossz :)), csak egyszerűen kihasználatlan maradt az ötlet...
2/10

The Call of the Oboe / Az oboa hangja (1998)

Jó kis lassú folyású brazil dráma a következő áldozat, amihez előszóként nem sok mindent tudok hozzáfűzni :) Talán csak annyit, hogy egy-két filmfesztiválon sikerült díjat begyűjtenie, ez talán vonzóbbá teszi, ha más nem. Na, de ha valaki nem bír megülni a seggén egy olyan mű előtt, amiben közel sem pergőek az események, az fusson minél messzebb ettől.
Egy világvégi faluban zajlik a történet. Már réges-rég nem hagyta el senki és nem jött ide senki, minden mozdulatlan. Az egyetlen esemény a falu életében az a temetés, de az emberek már arra se mennek el. Egy nap aztán egy idegen száll le a vonatról, Augusto, hogy miért jött, azt nem árulja el. A kis falut viszont sikerül felbolygatnia, mikor egy alkalommal leül játszani az oboáján. Köré gyűlnek és elvarázsoltan hallgatják végig. Ezután Aurora, a régen bezárt mozi tulaja megkéri őt, hogy az anno készült amatőr némafilmeket kísérje zenéjével. Augusto belemegy a dologba, s ettől a falu újra életre kel, de hamarosan kiderül, hogy a zenész miért is kereste fel pont ezt a csendes kis helyet...
Egyedi, különös hangulata van, kicsit melankolikus. A történet is érdekes, főleg a vége felé, mikor is... na ,majdnem elszpojlereztem :) A környezet, a karakterek és a zene szuper, a színészek játéka, ha hagy is néhol némi kivetni valót, még akkor is teljesen jók (bájosan együgyűnek tűnik például az egyik hősszerelmes srác azzal, hogy mindig csak ugyanazzal a képpel bámul). Mint azt az elején is írtam, lassú folyású, talán túl lassú is. A két órás játékidőt másfélre csökkentve is lassú lenne, annyira pörögnek benne a dolgok, mert még mikor valami cselekmény is zajlik, az is csak komótosan... Ennek ellenére igenis érdemes megnézni, mert elvarázsolja az embert a különös világa és furcsa végkifejlete.
8/10

Blood Feast (1963)

Herschell Gordon Lewis rendező neve fogalom az exploitation filmek szerelmeseinek. Ő a gore atyja, keresztapja vagy valami ilyesmije, kinek mi tetszik jobban... :) A Blood Feast hivatalosan az első igazi splatter, ezért érdemes lehet foglalkozni vele, viszont ezen kívül más miatt már marhára nem. Persze a zsáner kedvelőit nem zavarja, hogy a szereplők játéka iszonyat és hogy a történet is gáz. A határokat viszont valahol meg kell húzni, ez a film pedig nagyon a határon van...

A sztori egy réges-rég kihalt egyiptomi halálkultusz követőjéről szól, Fuad Ramses-ről. Amellett, hogy egy élelmiszerüzletben dolgozik, fiatal lányokat gyilkol és csonkít meg, hogy a testrészeikből életre kelthesse istennőjét, Ishtar-t. Mindezt sikerül neki teljesen nyom nélkül csinálnia, így a rendőrség eléggé tehetetlen. Ramses lassan pedig terve végéhez közeledik. Egy előkelő család meglepetés-vacsorát tervez ifjú lányuk ünneplésére. Az esemény feltálalójára pedig nem mást szemeltek ki, mint Ramses-t. Neki aztán egyből remek ötlete támad, miszerint történjen a vacsora régi egyiptomi szokás szerint. Erre egyből ráharapnak, mivel a leányzó pont egyiptológiát tanul. A vacsora el is érkezik, Ramses pedig mindenféle mondvacsinált indokkal igyekszik kettesben maradni az ünnepelte lés rávenni őt, hogy ugyan feküdjön már a kése alá...
Nos, szerencsére csupán csak egy óra hosszú az egész, ugyanis a brutális gyilkosságokon kívül más érdekes látnivalót nem nyújt. Bár, valakinek bejöhet az ennyire szörnyű színészi játék és a teljesen felesleges nyomozói szál, de annak inkább elmeorvos javallott, mert ez egyáltalán nem a szórakoztató szar. A befejezés is nevetséges, mint ahogy a felvezetés és maga Fuad Ramses is. Az egyetlen, ami miatt meg lehet nézni, az a gore, de az se mindig sikerült valami jóra. Így az indok azonban csupán arra soványodik le, hogy ez az első splatter.
1/10

A.I. Assault / Támadás a harci robotok szigete ellen (2006)

Ezt az Asylumos szintű amerikai műremeket még más angol és magyar címen is fel lehet lelni: Shockwave és a Gépek lázadása. Jim Wynorski rendező általában a tékák polcaira gyárt vagy, mint ebben az esetben is, tévéfilmet dob össze. A színészek szintén a tévéből érkeztek, java részük valamelyik Star Trek-ből ugrott be szerepelni. Minőségre aztán semmiképp sem lehet számítani... :)
Mozgalmasan indul, egy parányi csapat menekül egy pók vagy polip szerű robot elől. A helyzetük nem valami rózsás, mert mint kiderül, marhára intelligens gépről van szó, ami ráadásul szinte elpusztíthatatlan. Gyorsan el is haláloznak az idióta viselkedésüknek (is) köszönhetően. Eztán jön végre a főcím és beindul a film, csak már félgőzzel. Egy repülőgépen utazik a gyanútlan utasok mellett egy tudós (Robert Picardo), aki felel a raktérben lapuló titkos szállítmányért. A szállítmány pedig nem mást, mint két olyan robot, amivel már egyszer meggyűlt a bajuk. Persze, hogy hamarosan el is szabadulnak, kinyírják az utazók nagyját és lezuhannak a repülővel egy lakatlan szigetre. Ezért aztán rájuk küldenek egy különleges osztagot egy szem szerintük használható fegyverrel, amivel majd nem mennek semmire. Eközben pedig egy bankrabló csapat is kénytelen a szigeten landolni a bedöglött helikopterrel. A két banda, miközben a gépek kicsit lefogyasztják a létszámukat, idővel egymásba fut és közösen próbálja elintézni a robotokat...
Nos, eléggé szar az egész, ahol csak lehet, ott a készítők hibáztak is :) A trükkök gyengék, néhol pedig abszolút nevetségesek. A szereplők borzalmasak, a viselkedésük, ahogy lereagálják a helyzeteket meg időnként már szinte fájdalmasak. De legalább hullanak a film közben rendesen, ennek lehet kicsit örülni :) Egyébként szórakoztató marhaság maga a sztori is. A szenny kedvelőinek nem rossz választás, viszont itt-ott befut pár üresjárat, hogy teljesen nekik se legyen jó :)
2/10

Gamera 3: Revenge of Iris (1999)

Ezúttal 3 évet pihent az óriási teknős, mielőtt lezárta volna a trilógiát. Az elvárás vele szemben, hogy az első résznél ne legyen gyengébb, mert akkor már teljesen jó a széria. A helyzet, hogy a legérdekesebb rész lett, rettenetesen komolyan véve magát, ami szerintem nagyon jó ötlet volt. Jön az új lény, ami megint csak elég ütős lett, de a középpontban ezúttal egy olyan elem áll, ami a kaiju filmekben fel sem szokott merülni. Nem szokás Godzillára haragudni, mert fél Tokiót lerombolta... itt viszont Gamera rendesen megosztja a népet.
A film a régi ellenfelekkel indít, ismét előkerülnek a Gyaosok, ezúttal azonban a világ minden táján, így Gamera ide-oda repked a földön. Viszonylag könnyen leveri a madarakat, egyik komoly jelenetben pedig ellenfelével együtt a japán fővárost is lángokba borítja. Több tucat embert lehet látni, amint a lángnyelvek közt repkednek tehetetlenül. Ezzel sikerül is magára haragítania a hadsereget, így azok el is kezdenek vadászni rá. Emellett a történet egy másik szálában egy Ayana nevű fiatal lány bosszút forral Gamera ellen, mert őt okolja a családja elvesztéséért. Egy csápos madárszörnyet nevel, amit a macskája után Iris-nak nevez. A terve, hogy mikor az felnő, ráuszítja a teknősre, hogy az elpusztítsa. Iris viszont mást is tartogat, sokkal elvetemültebb szándékai vannak, de hogy pontosan mi, arról inkább hallgatok :) Szóval, az események zajlanak és mint az várható, a két szörny idővel egymásnak esik...
A történet itt-ott kicsit leáll, néhol pedig kuszává is válik, az elhallgatott terve Iris-nak pedig szerény véleményem szerint hülyeség, nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Nagyon azért szerencsére nem rombolja az élményt. A látvány elsöprő, mindent beleadtak, a végső összecsapás az valami eszméletlen... Rengeteg ember hal meg, sok durva jelenet is akad, meg is leptek rendesen. Nagyon brutális lett, sok-sok robbanással és tengernyi vérrel. A nagy ellenfél a legjobban kidolgozott és legveszedelmesebb szörny lett, öröm volt nézni. Gamera szerepe pedig újraértelmeződik, már nem mint nemzeti hős van jelen, televíziós műsorokban is az emberek hozzá való viszonyát tárgyalják, ami komolyan megrendült. Nem mindennapi darab lett, egy kaiju filmeket kedvelőnek kötelező darab, a műfaj egyik legjobbja.
8/10

Gamera 2: Attack of Legion (1996)

Egy évvel az első rész után meg is érkezett a trilógia második része. Shusuke Kaneko szövi tovább a sztorit, s mivel Gamera származása már el lett mesélve, itt egyből bele is lehet csapni a lecsóba valami komolyabb ellenféllel. Legalább is reméltem, hogy az első részbeli szárnyasoknál most valami jobb lényt kerítenek, mert az kicsit kevés volt. S reméltem azt is, hogy a többi szereplő kevesebb játékidőt kap, elvégre ez egy szörnyfilm, nem ők érdekelnek, valamint bíztam abban, hogy a telepatikus kapcsolatot sem erőltetik tovább...

Meteorraj közeledik a föld felé, amiről a néző már rögtön tudja, hogy vagy azon jön valami gonosz dög, vagy az maga egy űrbéli szörny. Természetesen japánnál csapódnak be, de az odaérkezők nem találják a maradványait, csak a nagy krátert. Később aztán komolyabb fejtöréssel állnak szembe, mert egy városban az egyik épület furcsa virágot növesztett. Egyfajta kaptárt, amiben sok idegen rovarszerű lény jelenik meg. A hadsereg rögtön kivonul, hogy szanaszét robbantsa az egészet, a gond azonban az, hogy a bogarak táplálkozás közben oxigént termelnek, így a környék levegője roppant gyúlékonnyá válik. A feladat tehát ismét a föld védelmezőjére, Gamerára hárul, akit viszont nem érdekelnek olyan dolgok, hogy a városokat mekkora pusztítás éri, csak az idegen fenyegetés tűnjön el. Elő is jön hamar és megkezdi sajátos akcióját. A rengeteg bogár, amik kábé 3-4 méteresek lehetnek elég veszélyesek rá, rendesen meg is gyűlik velük a baja. Később pedig előkerül egy még Gameránál is nagyobb példány, hogy hatalmas küzdelmeket nézhessünk végig...
Minden tekintetben előrelépett az első részhez képest. Egész véres is lett, mind emberi, mind szörnyvér is folyt rendesen, az eleje beillet volna akár egy horrorfilmnek is. Több és jobb harcot lehetett látni, bár igaz, hogy itt is a nagyrészt az éjszaka sötétjében történt, de legalább az ellenséges szörny sokkal jobban nézett ki és komolyabb erőt is képviselt. Az emberekkel nagyon nem is foglalkoztak, csak a hadsereg próbálkozásai kerültek a filmbe. Gamera pedig már nemzeti hős lett, például mikor sérüléseit heveri ki, egy hatalmas tömeg imádkozik érte... Látványos és mozgalmas alkotás, aminek a végére azért ismét sikerült egy kis környezetvédelmi megjegyzést biggyeszteni zárószóként. Kaneko jó munkát végzett, Gamera feltámasztása után, sikerült életben tartania is azt. Jó kis szórakoztató darab lett.
7/10

Gamera: The Guardian of the Universe (1995)

Gamera az óriásteknős még a hatvanas években tűnt fel a Godzilla sorozat mellett, azonban jóval bénább volt az a franchise, nem is élt meg annyi epizódot, mint híres társa, aki még az USA-ba is eljutott (bár Emmerich filmje egy rakás fos lett és nem is igazi Godzilla volt benne...). Shusuke Kaneko, akinek például a Death Note élőszereplős verzióját is köszönhetjük (már aki köszöni, hiszen a sem a manga sem az anime nyomába nem ér), úgy döntött feltámasztja a szörnyet egy új trilógiával. Szakított azzal a hagyománnyal, hogy gumijelmezbe öltözött emberek birkózzanak egymással, annál kicsit komolyabb filmet alkotott.
Egy kicsiny szigetről indulnak a gondok, ahol a néhány ott élő család házait teljesen lerombolva találja pár tudós. Először nem tudják mire vélni a dolgot, de hamar előkerülnek a tettesek. Három hatalmas hüllő-madár volt a felelős, akik emberekkel csillapítják éhségüket. Gyaos-ok nevezik őket, s hogy ez honnan jött, derüljön csak ki a filmből. A hadsereg nyomban akciót is tervez ellenük, megölni azonban nem próbálják a fenevadakat, hiszen mégiscsak egy ultraritka állatfaj, tanulmányozni kéne... Elfogásukat viszont nehezíti az a tény, hogy lézert lőnek a szájukból vagy a csőrükből vagy mi is az :) Ekkor bukkan fel a címszereplő, Gamera, aki tűzgolyókat köpköd és páncélját repülő csészealj módjára képes használni. Az óriási teknőst is ellenségként fogadja eleinte a hadsereg, rendesen meg is támadják, Gamera célja azonban nem az emberek bántalmazása, hanem éppen ellenkezőleg, ő az emberiség védelmezője. Régmúltba nyúló története ennek is inkább a filmből derüljön ki, nem írom le :) Szóval, a Gyaos-ok megkapták méltó ellenfelüket a továbbiakra...
Nos, Gamera annak ellenére, hogy meglehetősen nagy rombolást végez az egyes épületeken, teljes mértékben pozitív szereplő, szemben Godzillával, aki csak akkor áll az emberek mellé, ha egy új lény próbálja lenyúlni előle a pusztító szerepet. A színészek nagyjából semmit nem nyújtanak, de legalább nem is rongálják a filmet, igaz ugyan az is, hogy a fene se figyelne rájuk rendesen, ha van egy hatalmas az űrbe is kirepülni képes teknős... Az effektek teljesen rendben vannak, persze a házakon látszik, hogy csak makett, de ez is hozzáad az egész bájához. Üresjárat is mindössze pár perc van benne, jól kitöltik az események a játékidőt, amibe még némi környezetvédelmi mondandót is becsempésztek. Minden szép és jó tehát, de kicsit mégis kevés, főleg a szörnyek harca az amiből több is lehetett volna. Valamint a Gamerával telepatikus módon kapcsolatban álló lány is egy élvezetet romboló ötlet volt. Bevezető résznek azonban tökéletesen megfelel, jöhet is a trilógia többi epizódja...
6/10

Merantau Warrior (2009)

Indonézia megmutatja, hogy ott is képesek Ong Bak-hoz hasonló filmet készíteni. Ez Gareth Evans rendező második filmje, amivel máris tapasztaltabb a színészek egy részénél. A főhős, Iko Uwais és a női szereplő, Sisca Jessica is ebben mutatkozott be először. Csak a főgonosz, Mads Koudal mondható már szinte rutinosnak, de szerepei javát ő is csak tévéfilmekben játszotta. Viszont legalább nem az alakításokon múlik a film, hanem a bunyókon, amikkel kitöltik a természetesen gyenge sztorit.
Yuda (Iko Uwais) egy éppen felnőttkorba lépő fiú, aki egy apró faluban él valahol Szumátrán. Lelkesen tanulja a Silat-ot, az egész Dél-Kelet-Ázsiában honos tradicionális harcművészetet. Elérkezik ám a Merantau ideje, ami egy a minangkabauk hagyománya szerinti utazás élettapasztalatok megszerzése céljából, ezzel átlépve a felnőtt korba. Yuda neki is indul, elmegy a nagyvárosba, Jakartába, hogy ott a silatot tanítsa, de nem jár szerencsével, így egy építkezésen húzza meg magát, mint hajléktalan. Másnap azonban máris kezdődnek a kalandok. Egy kissrác ellopja a pénztárcáját, ő rohan utána és a kis fogócska végén pont annál a go-go klubnál kötnek ki, ahol a kis tolvaj nővére, Astri hadakozik éppen főnökével a pénz miatt. Mikor tettlegességig fajul a dolog, Yuda közbelép és ezzel az akciójával a lány el is veszíti munkáját. Nem is hálálkodik a beavatkozásért, nem úgy, mint később... A go-go klub főnöke ugyanis leánykereskedelemmel is foglalkozik és szüksége van Astri-ra. A véletlen megint úgy hozza, hogy Yuda pont a közelben van, mikor a lányt elhurcolják. Meg is indítja egyszemélyes hadjáratát...
Eléggé elkerülhetetlen az összehasonlítása a thai akciófilmekkel, így nem is futok el ezelől. Hasonló gyengén kidolgozott történet ad okot a verekedéseknek, amik itt is elég látványosra sikerültek. Nincs azonban annyi letaglózó térdelés, sem szaltókból leadott rúgások, ez a silat valamivel "földhözragadtabb" harcmodor :) Egyéb különbség nincs, tehát akinek bejött az Ong Bak, a Chocolate, vagy a Born to Fight az nyugodtan rávetheti magát erre is. Nem kell sokáig várni, hogy beinduljon, onnantól pedig végig megvan a kellő fordulatszám és a végső összecsapás felteszi rá a koronát. Nem lett ugyan világmegváltó, de én vevő lennék még pár ilyen indonéz filmre, jó kis szórakozást nyújt.
7/10

One Fine Spring Day (2001)

Jin-ho Hur koreai rendező egyik csodás drámája kerül sorra, Yeong-ae Lee és Ji-tae Yu főszereplésével, akik később a Lady Vengeance-ban is játszottak együtt. Lee kisasszony még egy háborús filmből, a Joint Security Area-ból és a Duna tévén is leadott A Jewel int hte Palace (A palota ékköve) című sorozatből lehet ismerős. Yu pedig többekközt az Oldboy-ban szerepelt még, a kóreai szárnyas fejvadászban, vagyis a Natural City-ben és az Into the Mirror-ban, amiből készült az elbénázott amerikai változat a Mirrors, az egyébként egyik kedvenc színészemmel, Kiefer Sutherland-del. Naszóval ez a film egy párkapcsolat végével foglalkozik, a fájdalmas szakítással.

Sang-woo (Ji-tae Yu) egy fiatal hangmérnök, aki szenilis nagymamájával él együtt. Szegény nagyit anno megcsalta azóta elhunyt férje, így ő a régmúltba menekült, a fényképalbum még fekete-fehér képeihez. Sang-woo egyszer aztán megbízást kap egy kis rádiótól egy műsor szerkesztéséhez. Ekkor hozza össze a sors egy nővel, a rádiósműsor vezetőjével. Eun-su (Yeong-ae Lee) és ő a természet hangjait veszi fel különböző helyeken, s eközben ismerkednek lassan össze. A kellemes kapcsolatuk azonban hamarosan véget ér, Eun-su ugyanis nem igazán tudja mit is akar az életben, akar-e komoly kapcsolatot az után, hogy egyszer már pórul járt egy házassággal. A szakítás mellett dönt és ez Sang-woo-t alaposan megviseli és hogy miként éli meg pontosan azt már mindenki derítse ki saját maga :)
Lassú lefolyású minimalista darab. Szinte minden bonyodalmat nélkülöz, ami viszont egyáltalán nem válik hátrányává. Javarészt a mindennapi élet apró mozzanatait adja elő, de azt úgy, hogy teljesen leköti az embert. A koreai drámáknál ez egyébként is jellemző, a jelentéktelennek tűnő apróságok varázsolják gyönyörűvé a filmeket. Lágy zeneszó kíséri végig, kellemes hangulatot árasztva. A két főszereplő pedig kitűnően játsza szerepét. Minden klappol, minden együtt van egy nagyszerű műhöz. Remek élmény...

9/10