2010. június 17., csütörtök

A.I. Assault / Támadás a harci robotok szigete ellen (2006)

Ezt az Asylumos szintű amerikai műremeket még más angol és magyar címen is fel lehet lelni: Shockwave és a Gépek lázadása. Jim Wynorski rendező általában a tékák polcaira gyárt vagy, mint ebben az esetben is, tévéfilmet dob össze. A színészek szintén a tévéből érkeztek, java részük valamelyik Star Trek-ből ugrott be szerepelni. Minőségre aztán semmiképp sem lehet számítani... :)
Mozgalmasan indul, egy parányi csapat menekül egy pók vagy polip szerű robot elől. A helyzetük nem valami rózsás, mert mint kiderül, marhára intelligens gépről van szó, ami ráadásul szinte elpusztíthatatlan. Gyorsan el is haláloznak az idióta viselkedésüknek (is) köszönhetően. Eztán jön végre a főcím és beindul a film, csak már félgőzzel. Egy repülőgépen utazik a gyanútlan utasok mellett egy tudós (Robert Picardo), aki felel a raktérben lapuló titkos szállítmányért. A szállítmány pedig nem mást, mint két olyan robot, amivel már egyszer meggyűlt a bajuk. Persze, hogy hamarosan el is szabadulnak, kinyírják az utazók nagyját és lezuhannak a repülővel egy lakatlan szigetre. Ezért aztán rájuk küldenek egy különleges osztagot egy szem szerintük használható fegyverrel, amivel majd nem mennek semmire. Eközben pedig egy bankrabló csapat is kénytelen a szigeten landolni a bedöglött helikopterrel. A két banda, miközben a gépek kicsit lefogyasztják a létszámukat, idővel egymásba fut és közösen próbálja elintézni a robotokat...
Nos, eléggé szar az egész, ahol csak lehet, ott a készítők hibáztak is :) A trükkök gyengék, néhol pedig abszolút nevetségesek. A szereplők borzalmasak, a viselkedésük, ahogy lereagálják a helyzeteket meg időnként már szinte fájdalmasak. De legalább hullanak a film közben rendesen, ennek lehet kicsit örülni :) Egyébként szórakoztató marhaság maga a sztori is. A szenny kedvelőinek nem rossz választás, viszont itt-ott befut pár üresjárat, hogy teljesen nekik se legyen jó :)
2/10

2010. június 6., vasárnap

Gamera 3: Revenge of Iris (1999)

Ezúttal 3 évet pihent az óriási teknős, mielőtt lezárta volna a trilógiát. Az elvárás vele szemben, hogy az első résznél ne legyen gyengébb, mert akkor már teljesen jó a széria. A helyzet, hogy a legérdekesebb rész lett, rettenetesen komolyan véve magát, ami szerintem nagyon jó ötlet volt. Jön az új lény, ami megint csak elég ütős lett, de a középpontban ezúttal egy olyan elem áll, ami a kaiju filmekben fel sem szokott merülni. Nem szokás Godzillára haragudni, mert fél Tokiót lerombolta... itt viszont Gamera rendesen megosztja a népet.
A film a régi ellenfelekkel indít, ismét előkerülnek a Gyaosok, ezúttal azonban a világ minden táján, így Gamera ide-oda repked a földön. Viszonylag könnyen leveri a madarakat, egyik komoly jelenetben pedig ellenfelével együtt a japán fővárost is lángokba borítja. Több tucat embert lehet látni, amint a lángnyelvek közt repkednek tehetetlenül. Ezzel sikerül is magára haragítania a hadsereget, így azok el is kezdenek vadászni rá. Emellett a történet egy másik szálában egy Ayana nevű fiatal lány bosszút forral Gamera ellen, mert őt okolja a családja elvesztéséért. Egy csápos madárszörnyet nevel, amit a macskája után Iris-nak nevez. A terve, hogy mikor az felnő, ráuszítja a teknősre, hogy az elpusztítsa. Iris viszont mást is tartogat, sokkal elvetemültebb szándékai vannak, de hogy pontosan mi, arról inkább hallgatok :) Szóval, az események zajlanak és mint az várható, a két szörny idővel egymásnak esik...
A történet itt-ott kicsit leáll, néhol pedig kuszává is válik, az elhallgatott terve Iris-nak pedig szerény véleményem szerint hülyeség, nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Nagyon azért szerencsére nem rombolja az élményt. A látvány elsöprő, mindent beleadtak, a végső összecsapás az valami eszméletlen... Rengeteg ember hal meg, sok durva jelenet is akad, meg is leptek rendesen. Nagyon brutális lett, sok-sok robbanással és tengernyi vérrel. A nagy ellenfél a legjobban kidolgozott és legveszedelmesebb szörny lett, öröm volt nézni. Gamera szerepe pedig újraértelmeződik, már nem mint nemzeti hős van jelen, televíziós műsorokban is az emberek hozzá való viszonyát tárgyalják, ami komolyan megrendült. Nem mindennapi darab lett, egy kaiju filmeket kedvelőnek kötelező darab, a műfaj egyik legjobbja.
8/10